Fotózás vitorlás hajón a Balatonon

2017. július 22-23.-án Badacsonyból indulva fotózunk egy hétvégét vitorlás hajókon. A fotózások 8 fotós és 4 modell ( két fizetett akt – és két TFCD modell ) résztvételével történnek majd. Két hajót béreltünk ki, mindegyik hajón 1-1 modell és 2-2 fotós tud majd dolgozni, a másik két modellel pedig addig a parton fotózhat a többi fotós. Napi két kihajózás lesz, így minden fotós tud a parton is és a hajókon is képeket készíteni.

A tábor modelljeinek rövid bemutatását megnézheted itt..

Mivel két vitorlás hajót bérlünk, így lehetőség lesz arra is, hogy egyik hajóról a másikra fotózzunk.

A hajókon dolgozó modellek akt képeket is vállalnak, természetesen lehetőség lesz fürdőruhás, vagy fehérneműs képek készítésére is. A parton dolgozó modellek divat, galmour és fehérmenűs kategóriában vállalnak majd fotózásokat. A rendezvény két napos. Szállásunk egy bérelt házban lesz és innét indulunk mindkét nap körülbelül 2-3 órás vitorlás fotós útra. Ezen kívül szervezetten és egyéni megbeszélések alapján is lehet majd a lányokkal szárazföldön is fotózni, Badacsonyban sok szép hely található.

dsc_5057_smVárható költségek fotósok számára: Az étkezés egyénileg, de a korábbi táboraink tapasztalataiból kiindulva együtt fogjuk ezt valahol megoldani, természetesen aki szeretné, a közelben boltban is vásárolhat, tehát ugyanúgy lehet étkezni, mint otthon. Ez nyilván csökkentheti a költségeket, de egy éttermi ebédre vagy vacsorára is lesz lehetőség. Egyesületi fotósként a 15.000 Ft/ nap költséggel számolhatsz, illetve amit eszel-iszol, bár azt máshol is szoktál. Ha nem vagy Egyesületünk tagja, 5.000 Ft. regisztrációs díj fog még terhelni, melyet az általunk elvégzett szervező munkáért fizetsz részünkre. ( Itt jelentkezhetsz tagnak az Egyesületbe )

Az akt modellek díjazásán felül a hétvégére a szállást és az odajutást természetesen mi biztosítjuk.

A modellek és fotósok részére elkészítettünk egy nyilatkozatot, amelyet aláírva kérünk visszaküldeni (szkennelve vagy lefotózva is megfelel). Ebben mindenki elfogadja az abban leírtakat. Így nem kell minden fotósnak minden modellel külön szerződést kötnie, megelőzendő a későbbi vitákat, például a fotók felhasználása kapcsán.

Részvételi feltételek akt modelleknek és velük dolgozó fotósoknak (csak ennek aláírása után tudsz részt venni a rendezvényen): katt ide! A modellek nem köthetnek külön szerződést a fotósokkal a rendezvényen készült képekkel kapcsolatban. A modellek díjazása a mellékelt feltételek alapján kerül megállapításra, a feltételek aláírásával elfogadják a publikálási feltételeket is. Ezek a feltételek érvényesek minden résztvevőre.

Részvételi feltételek TFCD modelleknek és velük dolgozó fotósoknak: katt ide! A modellek nem köthetnek külön szerződést a fotósokkal a rendezvényen készült képekkel kapcsolatban. A modellek díjazása a mellékelt feltételek alapján kerül megállapításra, a feltételek aláírásával elfogadják a publikálási feltételeket is. Ezek a feltételek érvényesek minden résztvevőre.

A rendezvényre jelentkezhetsz a kontakt formulánkon keresztül, a szalaijanos@modellfotosok.hu email-címen vagy a 70/380-5462 telefonszámon Szalai Jánosnál. A jelentkezéseknél 2017.06.23-ig a klubtagok előnyt élveznek. A jelentkezés onnantól válik érvényessé, ha a részvételi díjat (15.000 Ft) átutalod az Egyesület számlájára. Az átutalt összegről természetesen számlát állítunk ki. Modellektől kérjünk 10.000 Ft. foglalót előre utalni, mert csak így biztosítható, hogy valaki ne mondja le két nappal az utazás előtt a részvételét, amikor már nem tudnánk helyette találni mást. Természetesen ezt az ottani kereseted bőven fedezni fogja, illetve vissza is kapod majd.