Akt- és glamour fotózás Sopronban, luxus villákban

medence2016. június 17-19. között egy Sopron melletti luxuskivitelű apartman komplexumban töltünk egy hétvégét, akt- és glamour fotózással. A fotózások több – terveink szerint 4 fizetett akt- és 2 általunk felfedezett kezdő – modellel történnek majd egy teljesen új szisztémában, amit korábban egy fotós rendezvényen sem alkalmazott még senki. A modelleket megnézheted itt. A korábbi évek tapasztalatai alapján egyértelművé vált, hogy a modelleket érdekeltté kell tenni és a résztvevő fotósok tudásszintje is megkívánja már a gyakorlott modelleket. Ezért egy fotózásonként díjazott rendszert dolgoztunk ki a fizetett modellek számára. Ennek segítségével a költségek sem növekednek a fotósok számára és a modellek is motiváltak maradnak. A kecske is, a káposzta is …

A helyszínen készült néhány modellfotót megnézhetsz Franciska és Vivi fotózása       Czene Vivien fotózása

A fizetett aktmodellek díjazása
– Az alapvető cél továbbra is az önköltséges finanszírozás, vagyis mindenki fizeti anappali szállását, útiköltségét (a szállás várhatólag 12.500 Ft körül lesz) és az utazást a megszokott módon szervezetten oldjuk meg. A modellek is ugyanúgy, mint a fotósok, de a profik pénzért fognak dolgozni, mégpedig 5.000 Ft/óra díjjal! Ebből a keresetből nem csak a költségeiket tudják majd rendezni, de szépen marad is, ha valóban dolgozni jönnek velünk. Természetesen a fotós-modell arányt úgy alakítjuk ki, hogy mindenki dolgozhasson, de ne kelljen szétszakadnia. A fotósokat a szállás-útiköltségen felül a modelleknek fizetendő gázsi terheli még. Ennek összegét mindenki maga határozhatja meg, mi csak egy alsó határt jelölünk meg, ami erre a hétvégére 15.000 Ft ( összesen modellenként átlagosan 60.000 Ft. ) a profi modellek számától függően. Ez az összeg elég arra, hogy minden fotós – valakivel párban – minden profi modellel dolgozhasson egy kétórás fotózás idejéig. Ezt a fotósok úgy osztják be, ahogy nekik tetszik, tehát eldönthetik, melyik modellel mikor szeretnének dolgozni és mennyit. Egy modellel egyszerre maximum két fotós dolgozhat majd, illetve megegyezhetnek egy- vagy kétórás fotózási időtartamokban is. A modellek saját maguk kezelik majd az időbeosztásukat. A minimum, modellekre költendő díjszabás (profi modellenként átlagosan 60.000 Ft) biztosítja, hogy minden modellnek nem csak rentábilis legyen a részvétel, de lehetőséget nyújt nekik a fizetős rendszer arra is, hogy tisztességes pénzt keressenek a hétvége folyamán. Ha valaki többet vagy jobban dolgozik, többet is kereshet… Természetesen nem kizárt, inkább valószínű, hogy a fotósok az előre megjelölt minimum összegeknél többet is hajlandóak a fotózásokra költeni, ha a modellek munkája erre inspirálja őket. A modelleknek és a fotósoknak lesz lehetőségük az előzetes egyeztetésre, ami igazából javasolt is lenne. Erre fogunk táblázatot biztosítani, hogy mindenki átláthassa a modellek időbeosztását és szabad időpontjait.

kertVárható költségek – A szállás az apartmanokban lesz, ahol 24 férőhely található, villánként két-két külön fürdőszobával. Aki szeretné, a közelben található egy bevásárló központ, tehát ugyanúgy lehet étkezni, mint otthon. Ez nyilván csökkentheti a költségeket, de egy éttermi ebédre vagy vacsorára is lesz lehetőség. Egyesületi fotósként a 12.500 Ft szállásdíjjal és a 15.000 Ft körüli modelldíjjal számolhatsz, illetve amit eszel-iszol, bár azt máshol is szoktál. Fontos tudnod, hogy a 15.000 Ft modelldíj arra elég, hogy valakivel párban mindhárom aktmodellel fotózhass egy két órás időtartamot. Természetesen fotózhatsz többet is a fent ismertetett feltételekkel és a TFCD modellekkel is dolgozhatsz ingyen. Ha nem vagy Egyesületünk tagja, 5.000 Ft. regisztrációs díj fog még terhelni, melyet az általunk elvégzett szervező munkáért fizetsz részünkre. ( Itt jelentkezhetsz tagnak az Egyesületbe )

A modellek és fotósok részére elkészítettünk egy nyilatkozatot, amelyet aláírva kérünk visszaküldeni (szkennelve vagy lefotózva is megfelel). Ebben mindenki elfogadja az abban leírtakat. Így nem kell minden fotósnak minden modellel külön szerződést kötnie, megelőzendő a későbbi vitákat, például a fotók felhasználása kapcsán.

Részvételi feltételek akt modelleknek és aktmodellel dolgozó fotósoknak (csak ennek aláírása után tudsz részt venni aháló rendezvényen): katt ide! A modellek nem köthetnek külön szerződést a fotósokkal a rendezvényen készült képekkel kapcsolatban. A modellek díjazása a mellékelt feltételek alapján kerül megállapításra, a feltételek aláírásával elfogadják a publikálási feltételeket is. Ezek a feltételek érvényesek minden résztvevőre.

Részvételi feltételek nem akt modelleknek és nem aktmodellel dolgozó fotósoknak(csak ennek aláírása után tudsz részt venni a rendezvényen): katt ide! A modellek nem köthetnek külön szerződést a fotósokkal a rendezvényen készült képekkel kapcsolatban. A modellek díjazása a mellékelt feltételek alapján kerül megállapításra, a feltételek aláírásával elfogadják a publikálási feltételeket is. Ezek a feltételek érvényesek minden résztvevőre.

A rendezvényre jelentkezhetsz a kontakt formulánkon keresztül, a szalaijanos@modellfotosok.hu email-címen vagy a 70/380-5462 telefonszámon Szalai Jánosnál. A jelentkezés onnantól válik érvényessé, ha a szállásköltséget (12.500 Ft) átutalod az Egyesület számlájára. Az átutalt összegről természetesen számlát állítunk ki. Modellektől ugyanígy kérjük a szállásköltséget előre utalni, mert csak így biztosítható, hogy valaki ne mondja le két nappal az utazás előtt a részvételét, amikor már nem tudnánk helyette találni mást. Természetesen ezt az ottani kereseted bőven fedezni fogja.