június, 2016

Dátum (hónap) szerinti böngészés

 

Pilismaróti modellfotózás nyilt nap 2016 werk képei

Elmúlt a május, vele együtt a hónap utolsó szombatja is, ami azt jelenti, hogy túl vagyunk az erre az évre tervezett rendezvényeink közül az évadnyitó nyílt napunkon. A kiírásból emlékezhettek, hogy ezen alkalommal a pilismaróti öböl és hajótemető volt a kiszemelt helyszín.  Örömmel mondhatjuk, hogy még a vártnál is jobban alakult ez a nap, köszönhetően a nagy és vidám társaságnak, aki összegyűlt a parton. Mikor elkezdtük a rendezvényt szervezni, nem gondoltuk, hogy több, mint harmincan leszünk ezen a kellemes, tavaszi napon. Az elmúlt hetek esőzése miatt, sajnos nem tudtunk fotózni az öböl kiszemelt felén, de szerencsére találtunk olyan részt, ahol alkalmunk nyílt rá. A hirtelen jött tömeg még a helyi horgász egyesület figyelmét is felkeltette, akik mindenképpen tudni szerették volna, hogy milyen filmet forgatunk, de szerencsére sikerült őket megnyugtatni, hogy egy amatőr, de annál lelkesebb társaság jött össze, hogy közös hobbijuknak, a fotózásnak hódoljanak.

A hely jellege miatt túl extrém sminkre egyik modellünknek sem volt szüksége, de aki szeretett volna mégis egy picit komolyabbat, annak Tolvai Melánia volt segítségre, aki egyébként, mint modell is aktívan kivette részét a napi eseményekből.

Tassy István tagunk, valamint a www.pickup4x4.eu jóvoltából , a modelleknek alkalma nyílt egy Ford Ranger pick-up társaságban is pózolni.

Ha a vízállás annyira nem is, de az időjárás szerencsére kegyes volt hozzánk. Mondhatjuk , hogy túl kegyes, napsütésből és fényből már kicsit több is jutott, mint ideális lett volna a fotózáshoz.  A sok fény miatt igyekeztünk árnyékosabb helyeket keresni, bár a társaság jelentős részének így is sikerült egy kissé leégnie a Napon. Elég sok fotó készült a parton is és bár a víz hőmérséklete közel sem volt ideális, néhány elszántabb, vagy inkább merészebb modell így is megmártózott benne a fotók kedvéért.

A Nap és a meleg a délutánra megtette a hatását, így nagyjából 5-6 óra környékén indult haza a társaság nagyobb része, remélhetőleg kellemes élményekkel és persze jó képekkel gazdagodva.

modell fotózás
modell fotózás
modell fotózás
modell fotózás
modell fotózás
modell fotózás
modell fotózás
modell fotózás
modell fotózás
modell fotózás
modell fotózás
modell fotózás
modell fotózás
modell fotózás
modell fotózás
modell fotózás
modell fotózás
modell fotózás
 1